• Zsana

A vírus margójára

Nektek nincs olyan érzésetek, hogy most már kegyetlenül elég?! A main streamet hallgatva az ember lánya mindjárt rohanna oltatni! Az egyéb csatornák épp az ellenkezőjére sarkallják, tépni messzire a tűszúrások elől. Egyes kórházak sorra teszik fel a kezüket, mondván nem győzik a sok covidost, a statisztikák meg arról beszélnek, hogy egy hivatalos járványhoz képest sehol nincsenek a jelen mutatók. Akkor most MI VAN??? Téboly!!! Valójában semmit se lehet tisztán látni. Hogy rettegsz a vírustól és védelmet látsz az oltásban vagy rettegsz az oltástól és elkerülnéd, az leginkább hit lett, Barátom! Amolyan vallásos hit. A történelemből pedig tudjuk, hogy a hitviták hová vezetnek! Ez a kis gondolat-cunami véletlenül sem azt szeretné taglalni, hogy ettől a vírustól most tényleg féljünk- e annyira, hogy az egész világot bezárjuk. És benne magunkat is. És kapcsoljuk le a villanyt. Abba se menne bele, hogy mennyire zsibbasztó akár egy mérsékelten logikusan gondolkodónak bármiféle értelmet, következetességet, hatékonyságot fellelni az intézkedések sűrűjében. Ha annyira hatékony lenne ez a bezárósdi, akkor talán nem lenne 3. évad! Vagy tévednék? Lehet. No, de ebbe se merülnék most el. Amíg ezen a nagyhatalmasságúak morfondíroznak a fejünk fölött én inkább csak az onlájn oktatósdin csámcsognék egy sort. Tömören szólva kissé izzadságszagú. Vagy nem? Tudom, tudom a semminél jobb. Azt is értem, hogy vannak témák és módszerek, amik bizonyos korosztálynak ezen a platformon elmennek! Egy darabig! De tényleg beérjük a minimummal a gyerekeink kontójára? Tényleg ez lenne az egyetlen megoldás? A jó megoldás??? Azt is vágom, hogy ez minden gyereknek gáz! Most mégis egy spéci csoportra fókuszálnék. A sérültekre. Azon belül is a súlyos, halmozottan fogyatékos gyerekekre. Szerintetek egy 1-10-es skálán mennyire van értelme egy látásában, beszédében, mozgásában, értelmében súlyosan akadályozott gyereket leültetni a képernyő elé? Már ha tud ülni! Már ha képes felfogni a képernyőn látottakat. Vagy ugyanezen a skálán nézve mennyire van értelme a nem gyógypedagógus, nem masszőr, nem konduktor, nem semmilyen terapeuta szülőnek a kezébe adni a terápiás feladatokat? Már ha tudja egyáltalán mozgatni a lurkót s miközben egyik kezével tartja a gyerek fejét, a másikkal az annak derékszögbe merevedett kezével manipulál, hogy az élményfestéssel vagy torna órával szórakoztassa az amúgy épp ellenálló "magzatát". Egy spéci gyereknél hatványozottan van szerepe a jelenlétnek. Minden mikromozdulat számít, minden egyszerű feladat extra figyelmet, türelmet kíván. Ezekre a finom rezdülésekre nem lehet a képernyőn keresztül reagálni. Még érzékelni se nagyon.

Röviden tehát mondhatnánk azt is, hogy minden lelkes kísérlet ellenére a súlyos, halmozottan fogyatékos gyerekeknél az ONLÁJN NEM MŰKÖDIK!!! És ez nem a pedagógusokon múlik. Ők teszik, amit lehet, amit tudnak! Ezúttal még többet is! Hisz mondhatom, hogy az első bezárósdihoz képest mostanra egy színesebb, ötletesebb, gyereknek és Anyunak is sokkal motiválóbb verziót sikerült beindítani. És persze van olyan fogyatékkal élő csoport, akinek valahogy ez az egész mégiscsak jobban eldöcög.

De ugye azt senki sem gondolja komolyan, hogy egy anyuka zsebből megtanul úgy uszkve 3 szakmát, ami ahhoz kell, hogy a gyerek minden szükséges fejlesztést megkapjon. Nyugtass meg, abban egyetértünk, ugye, hogy a gyógypedagógus, a mindenféle fejlesztő szakember egy külön szakma! Ezt 3-4 vagy több évig tanulták a szakik és utána sok évig kupálódtak, míg valóban gyakorlottá váltak a saját területükön. Ha mindezen elegánsan túllépünk, akkor is még ott van a hiányzó közösség. Ez az, amit semmilyen csilivili képernyős buli vagy hightech cucc sem pótolhat!

Velem vagy még? Akkor kitartó vagy, köszi:)


Inkább kérdezek még. Maradva a már jól bevált skálánknál 1-10-ig mennyire van értelme a sokszor beszűkült világába szorult gyereket tovább lökni a még szűkebb szűk(ség)be? Mennyire van értelme elszakítani a kortársaitól és a hozzáértő szakemberektől egy a változásra rendkívül érzékeny, a fejlesztés hiányától rendkívül gyorsan visszaépülő emberkét? Mennyire kell szemet hunyni afelett, hogy a nem szakszerű mozgatás hiánya néhány hét, pláne hónap alatt visszafordíthatatlan testi torzulásokat indíthat el.

Amúgy tudtad, hogy normál esetben a súlyos, halmozottan fogyatékos gyerekek törvény szerint max. 6, néha 8 fős suli csoportban lehetnek? Már ha van hely és pedagógus az intézményben...de ezt most hagyjuk! Az enyhe vagy középsúlyos csoportok ennél lehetnek többen. Tehát többségük kapásból alacsonyabb létszámmal fut, mint a jelenleg ügyeletben lévő sima gyerekek csoportja. Pontosítva, akik most is személyesen járnak suliba ügyeleti megőrzésre. Még tovább lépve.Tudtad, hogy sok kacifántosnak folyik a nyála kábé nonsztop, így a klasszikus higiénia átértékelődik egy ilyen csoportban amúgy vírustól függetlenül is? Tudtad, hogy ahhoz, hogy megemelj, mozgass, etess vagy bármit is csinálj egy spéci nebulóval minimum naponta 100-szor valamilyen testkontaktusba kell kerülni? Itt Zugolydában van olyan szerencsénk, hogy a gyerekeinkkel foglalkozó szakemberek ráadásul szívesen veszik ölbe, puszilgatják, szeretgetik Anya kicsi kincsét? Jesszus! Igen! És a kölkök imádják!


Na ezek után kérdezek jobbat. 1-10-ig szerinted hányszor kellett az elmúlt covidhullámok kötelező bezárásain kívül Völgyzugolyház suli-csoportját becsuknunk? Ha a 10-esre voksoltál, ami "a nagyon, de nagyon sokszort" jelöli, akkor mellé lőttél. Az 5 fős, mindenre érzékeny, veszélyeztetett kis csoport - miközben körülötte iskolás osztályokat sorra lekapcsoltak, munkahelyeket berolóztak - kb 1 hét kihagyással végig tudott működni. Sőt még a szokásos alsó-felső légúti taknyosságok is eltűntek. Nyilván ez köszönhető az általános maszkolásnak. És hogy taknyosan végre se gyerek, se felnőtt nem ment sehol közösségbe. Hurrá! Most már ezt is tudjuk!

Robogjunk tovább. Nem lehetne az amúgy is maroknyi oktató-nevelő közösségeket meghagyni személyes oktatásban? Hogyan?

FIGYU, itt egy konstruktív javaslat mielőtt azt hinnéd, csak nyafogok: Az általános sulik még a bezárások alatt is ügyeletet biztosítanak, ugye? Ahol valószínűleg 5 gyereknél többen vannak. Ha már ügyeletbe lehet kis csoportot szervezni, ugyan mennyire lenne ördögtől való magát a tanulást is kis csoportokba szervezni. Mondjuk a tanulócsoportok mintájára, hm? Azaz, ahol eleve kis létszámú csoport van (pl. súlyos, halmozott fogyatékos gyerekek), ott eleve pipa. Ahol nagy létszámú csoport van, ott lehetne osztódni kicsikre! Ismét itt egy skála, vajon 1-10-ig mennyire lenne a földtől elrugaszkodott kb. 25-30 fős általános és középiskolai osztály sima gyerekeit 2-3 kis csoportra osztva személyes jelenléttel tanítani? Esetleg a különböző osztályok különböző idősávokba kerülve - valami rotációs formulával - egymást is elkerülnék, vagy legalábbis minimalizálnák a kontaktok számát. Nem lehet, hogy 5-10-12 állandó fő jobban haladna a tananyaggal, miközben szociálisan se válna totál zombivá? Erre persze bármely pedagógus jogosan mondhatná, hogy de figyelj! Ha kis csoportokra bontunk egy osztályt, akkor a csoportok kb. 2 órát tudnának benn lenni, mert nincs elég pedagógus! Ott a pont! Na de! Ha tudnánk egy kicsit az out of the box -ban, -ból gondolkodni, akkor próbálkozhatnánk csúsztatott órarenddel, kevesebb, átgondoltabb óraszámokkal és óratípusokkal. Nem kell mindennap suliba járni, pl. 3 napos iskolahét, osztályok közti forgás, a fősulis tanársegédek, gyakornokok több órában való bevonása, vagy mittudomén....ezt kéne kitalálni. De lehet, hogy pár ezren a szakmában szívesebben agyalnának ezen, mint hogy miként oldják meg a hómofiszt és a hómszkúlt egyszerre.

Vagy inkább tényleg két lábon járó kockákat akarunk nevelni a gyerekeinkből? Aztán mi leszünk a legjobban meglepve 20 év múlva, hogy milyen érzéketlen, csak byte-okban gondolkodó generációt neveltünk.

Mi lenne, ha inkább ezt az időszakot felhasználnánk a pedagógiai módszertan és az oktatási anyag 21. századba kormányozására? Már sok szakmai fórumon évtizedek óta beszélnek arról, hogy a frontális oktatásnak és a töménytelen lexikális információnak leáldozott. Rengeteg alternatív mód van, sokan használják is, de még mindig nem elegen!

Ebbe az alternatív módiba bőven belefér az onlájn forma is bizonyos témáknál és korosztálynál. Mondjuk egy egyetemi előadás 120 főnek, ahol a prezit tolja a tanerő és bőszen jegyzetel a lelkes diák. Nincs eszmecsere csak információ-átadás. Bár ahogy jeleztem feljebb, a frontálisnak állítólag már rég lőttek, mégis bizonyos esetekben ez is lehet működő forma. Nyilván jobb a fapados előadóterem helyett az otthoni díványon elheverve hallgatni az órát. Amennyiben a kikapcsolt képernyő mellől sutyiban nem valami sorozatot bűvöl a megfáradt ifjúság. Látjátok, mindenféle fajtaság találhatna az onlájn helyett valami jobbat, vagy nem?


Értem én, hogy muszáj kapaszkodni valamibe! De tényleg ez a bezárósdi-onlájnosdi lenne az egyetlen út? A kisközösségi létnek itt az aranykora, hisz úgyis nyakunkon a klímakatasztrófa! Miért nem kapaszkodunk inkább egymásba és csak egy pirinyót a kreatív és józan észbe? No, hát csak kérdem.





+36 30  749 5807

+ 36 30 366 4312

Völgyzugolyház Alapítvány a  Kacifántosokért

Székhely: 1171 Budapest, Nápoly u. 68.

Közösségi Ház címe: 1173 Budapest, Vanília u. 7.

Adószám: 18875731-1-42

Nyilvántartási szám: 01-01-0012384

Statisztikai számjel:  18875731-8810-569-01

Bankszámlaszám: Magnetbank:  16200120-18541832

Copyright © 2017-2020 Völgyzugolyház Alapítvány - Minden jog fenntartva.

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now