top of page

Petra

Ars poetica:

„Nem mind arany, ami fénylik. Lehet, kedvező körülmények közt, gyémánt is.” - Karinthy Frigyes

 

Miért lettem gyógypedagógus? A kacifántos családom valószínűleg közrejátszott. Egy nagy házban sokan éltünk, még a régi többgenerációs együtt-élős verzióban, a dédszülőktől a másod-unokatestvéreken át egészen a szüleimig. Ez a patchwork család, olyan "meghalós-elválós" ami sok-sok elfogadásra, türelemre és improvizációra tanított. Ezt a hátteret színesítendő, az általános iskolai tanító nénim, a gyerekkori lázadásaimat leginkább úgy kívánta orvosolni, hogy „kisegítő iskolába” tolt volna át.  A drága lélek nem is tudja, hogy végül mégis ott kötöttem ki, igaz pedagógusként.

Mindettől egy zárkózott emberré is válhattam volna, de pont fordítva alakult. Mindig is tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. A szakmai életem első 6 évét napközis tanárként az akkoriban még kisegítő iskolának hívott intézmény enyhe értelmi fogyatékos gyerekei közt töltöttem. Mindeközben szomato és értelemben akadályozott gyógypedagógusként végeztem a Bárczyn, ill. gyógymasszőri végzettséget is szereztem, így utazó tanárként belecsöppentem a halmozottan és súlyosan sérült gyerekek életébe.  Itt szerettem bele ezekbe a kiskrapekokba, akik egy pillanat alatt szippantottak be a különleges világukba.

Épp ez az élmény vitt tovább a Korai Fejlesztő Központ súlyosan kacifántos gyerekei közé. Egyrészt a 3 év ambuláns és csoportos fejlesztés a kiskölykökkel, másrészt a széles spektrumon mozgó kollégákkal való team munka nagyon meghatározta a szakmai és emberi hozzáállásomat. További 1 évet tölthettem a XVII. kerületi ÉNO-ban, ahol megismerkedtem olyan emberekkel, akik a mostani életemnek szerves részévé váltak.

 

Mindezek együttesen nagyon jól megalapozták azt, hogy most életem egyik legizgalmasabb szakmai kihívásában fürödhessek. Megálmodni, létrehozni, valami újnak az alakítója lenni rögtön a kezdetektől, számomra nagyon inspiráló, figyelembe véve ennek a kezdeményezésnek a hiánypótló voltát.

Időközben megszületett az a néhány - szám szerint négy gyermekem -  akikkel együtt nagyon szeretjük ezt a családias, folyton nyüzsgő, csipet csapatos közeget.

bottom of page